Ami összeköti az információt, és ami összetart minket
Folytatjuk, amit legutóbb elkezdtünk, vagyis a foszforral foglalkozunk továbbra is. Azt már kitárgyaltuk, hogy a foszfor adja szervezetünk valutájának az értékét, hisz ő tartja kézben azt a kötést, amely az energiát szolgáltatja biokémiai folyamatainkhoz. Ma azt nézzük meg, hogy mi a szerepe örökítőanyagunkban és belső határainkban. Na meg persze azt, hogy honnan szerezzük be. Kezdjük talán ezzel, mivel ez a legegyszerűbb. Bármit eszünk, van benne. Azt hihetnénk, hogy akkor ezzel pipa, rendben is vagyunk, de ennyire azért mégsem egyszerű. Mert hogyan is kerül az ételünkbe?
Egyszerű ez is, gondolhatnánk, hát a talajból, ahonnan a növények felszívják. Persze ez így van, és normál esetben ez jól is működik, csak amióta a nagyüzemi növénytermesztéssel bekavartunk, már bonyolultabb a dolog. A foszforból ugyanis nincsen nagyon eleresztve a termőréteg, hamar elapadhat a forrás. Ez addig nem baj, amíg a növények helyben nőnek, az őket fogyasztó állatok is a környéken csatangolnak, meg az azokra vadászók is, mert amikor elpusztulnak, a holt növényi részekkel, az állati tetemekkel ezek visszakerülnek a talajba, és újra elérhetővé válnak. Amikor azonban a terményeket betakarítjuk, és elszállítjuk a nagyvárosokba, ahol a végtermék a csatornákban landol, akkor onnan egyenes a foszfor útja a tengerekbe, míg a termőföldeken lassan elfogy. Persze ott a trágya, de összességében egyre kevesebb az elérhető foszfor, amihez mostanság már bizonyos kőzetek bányászatával sikerül hozzájutni.
Térjünk rá az örökítőanyagra. Miért lényeges benne a foszfor? A DNS-t elképzelhetjük úgy, mint egy létrát, ahol négyféle fok létezik, és ezek sorrendje adja az információt. A létraváz azon része, amely összeköti a fokokat, az a foszfát csoport, közepén a foszforral. Tőle lesz hajlékony a létra.
A foszfor a sejtmembránnak is lényeges eleme. A sejtmembrán az, ami körbeveszi a sejtet, így nem folyik szét, és elválasztja a sejt belső tereit, így az egyes munkafolyamatok elkülönülten tudnak zajlani. Ugye, mint egy irodában, ahol kevésbé zavaró, ha a sok alkalmazott nem egy nagy térben zsizseg és telefonálgat, hanem mindenkinek megvan a maga kis leválasztott helye. A sejtmembrán két egymással szembefordított rétegből áll, amelyek belső fele nem szereti a vizet, viszont egymást komálja, míg a külső fele imádja a vizet. Így a vizes közegben létre tud jönni egy stabil, összetartó hártya. A vízimádó részt a foszfátcsoport alkotja, aminek a foszfor a lelke. Nagyon hálásak lehetünk tehát a foszfornak, hogy nem szétfolyó vizes pacák vagyunk, hanem alakkal rendelkező, számítógépet vagy mobilt olvasó élőlények.