A tél velejárója pedig a Karácsony.
Mert hát valljuk be őszintén, a szeretet ünnepénél mi mást szeretnénk jobban a télben. Jó, jó, persze ott a hó, meg a hó és még a hó. Vidám dolog hócsatázni, hóembert építeni, szánkózni, de sajnos manapság inkább tavasszal szoktuk látni, hogy hull a pelyhes…
Így télre marad nekünk a Karácsony, és a rákészülés izgalma. Kitalálni, kit mivel lephetnénk meg, kinek mi okozná a legnagyobb örömet, kifürkészni a titkos vágyakat. Tisztára mint egy detektívsztori, csak itt a másik álmára kell rábukkani. Mondjuk meg is lehet úszni az egészet egy újabb pár zoknival, vagy a sokadik nyakkendővel, pulóverrel, esetleg célzásként egy porszívóval.
Régen ez másként zajlott. Nem adventi vásárok voltak, hanem adventi időszak, és nem a fenyő alá valót készítették elő az emberek, hanem a lelküket. Nem azon volt a hangsúly, hogy majd vajon mit kapnak a Szentestén, hanem milyen kincsekkel járulnak a Kis Jézus elé. Ezek a kincsek pedig nem földi javak voltak, hanem belső erények, amikben fejlődtek. Advent heteihez négy erény is kapcsolódott, az elsőhöz az igazságosság, a másodikhoz a mértékletesség, a harmadikhoz a bátorság, és a negyedikhez a bölcsesség.
Érdemes a nagy vásárlási hajrában ezekre is figyelni kicsit. Így tud a belső fény növekedni, ahogy a külső csökken. Ráadásul ezek nekünk segítenek, nekünk lesz tőlük jobb. Ha igazságosságban növekszünk, ráeszmélhetünk, hogy ami szerintünk az igazság, az valójában egy részigazság, és így megnyugtatóbb elfogadni, ha valami nem a mi kedvünk szerint alakul. Ha mértékletességben növekszünk, akkor például nem fájdul meg a hasunk a nagy ünnepi lakoma után, de a munka sem fog a család rovására menni, és a szórakozás sem a kötelezettségekére. Ha bátorságban növekszünk, akkor szembe merünk nézni belső hiányosságainkkal, és így lesz esélyünk dolgozni rajtuk. Ha bölcsességben növekszünk, akkor jobban el tudjuk fogadni azt, ami van, és felismerhetjük, min érdemes változtatnunk, és hol hagyjunk fel a szélmalomharccal.