Legyünk fittek, fiatalosak!
Nagy sportesemények környékén időnként megkísérthet a gondolat, hogy ne csak a fotelből nézzük, ahogy a pályán rúgják a bőrt a focisták, vagy a stadionban újabb és újabb csúcsokra törnek az atléták, hanem mi is mozogjunk egy kicsit. Persze ezt hamar el szoktuk hessenteni, és maximum azért úszunk elő a pamlag mélyéről, hogy nasiért induljunk. Pedig a sport tényleg jót tesz akkor is, ha mi műveljük, hiszen már az is sokat számít egészségünk és várható élethosszunk szempontjából, ha nincs lift, és állandóan lépcsőznünk kell, hogy hazajussunk.
Ha felébred bennünk a szándék, hogy akkor mozgásra fel, könnyen lelohaszthatja a lelkesedésünket, hogy na jó, de mégis mit. Ez nagyjából tökmindegy. Az ésszerűség keretein belül bármit választhatunk, ami tetszik, és amit szívesen csinálunk. A lényeg, hogy csináljuk!
Fontos a kitartás, és itt most nem arról van szó, hogy álljunk be hosszútávfutónak (bár akit az vonz, és szereti, nyugodtan), hanem a rendszerességről. Naponta, de legalább hetente többször mozogjunk úgy, hogy meg is izzadjunk, ne pedig évente egyszer buzduljunk fel, és kezdjünk neki a maratonnak a kapun kilépve. A rendszeresen végzett napi félórás sport, még ha nem is nyomjuk meg nagyon, akkor is sokat lendít általános egészségi állapotunkon. De ha csak öt perc, amit bírunk, az is rendben van, mert idővel majd már többet sikerül. Ne adjuk fel az elején csak azért, mert nem vagyunk abban a formában, ami magunk, vagy más szerint szükséges lenne. Majd leszünk jobb formában is. Csak kezdjük el!
A fokozatosságra is ügyeljünk. Ne egyből a maximumot célozzuk, elég hamar el tudja venni a kedvünk, ha felkelni sem tudunk, mert széthajtottuk magunkat. Jó, ha kitűzünk célokat, de ne egyből akarjunk ott lenni, hagyjunk időt magunknak, hogy elérjük.
Az a jó, ha a sport örömforrássá válik, mert akkor szívesen csináljuk. Ehhez nagyon fontos, hogy a teljesítményünket ne másokhoz és ne is egy idealizált elképzeléshez méricskéljük. Felejtsük el, hogy ezt vagy azt már el kellett volna érnem, már itt vagy ott kéne tartanom. Bármennyit és bárhogyan sikerül mozognunk aznap, már örüljünk neki. És ne ijedjünk meg, ha esetleg valamiért ma nem megy úgy, mint tegnap. A fejlődés nem egy lineárisan az égbe vivő mozgólépcső, hanem egy olyan göröngyös út, amin nekünk kell lépdelnünk, és van, amikor lefelé megyünk rajta, de összességében inkább feljebb jutunk, mint lejjebb. A lényeg, hogy menjünk, és becsüljük meg az eddigi utunkat.