Belső értékrendünk meglelése
A nagy ünnepek mindig alkalmat adnak az önvizsgálatra, és felmutatnak valamilyen egyetemes emberi példát. Kicsit olyanok, mint az útjelző táblák, segítenek eligazodni az életünk országútján, mutatják, melyik utcába nem jó behajtani, és melyik visz előre. Nagy képeket tesznek elénk, amelyeket szemlélve lelkünkben közelebb juthatunk önmagunkhoz.
Érdemes ezt az önmagunkhoz közeledést nem csak kampányszerűen időszakonként csinálni, hanem folyamatosan, hiszen az úton sem csak akkor megyünk, amikor épp látunk egy jelzőtáblát. Az, hogy haladunk, az alap, a táblák pedig nem ösztökélnek, hanem jeleznek.
De miben is haladhatunk? Hát először is önmagunk megismerésében. Persze, persze, ismerjük magunkat, mint a tenyerünket, de azért ha őszintén magunkba nézünk, biztosan találunk olyan eseteket, amikor nem tudjuk, miért pont így vagy úgy döntöttünk, miért reagáltuk épp azt, amit. Szóval érdemes megismerkednünk jobban önmagunkkal, már csak azért is, mert önmagunk társaságában éljük le életünk.
Mivel kezdjük? Bármivel, csak kezdjük el. Ha nincs semmi ötletünk, akkor esetleg el lehet indulni az értékrendünk felfedezése mentén. Ilyenje mindenkinek van, csak esetleg még nem vette számba. Ez azt mutatja meg, hogy milyen fontossági sorrend él bennünk. Például, ha választanunk kell, előbb levigyük a szemetet, vagy leüljünk sorozatot / meccset nézni, akkor melyiket tesszük. Van, aki kiviszi a szemetet, mert az a fontos neki, hogy mindig rend és tisztaság vegye körül, más meg leül a tv elé, mert az a fontos, hogy kicsit töltődjön, mielőtt a kötelezettségeknek nekilát.
Lényeges, hogy első körben csak felfedezzünk, megismerjünk, ráleljünk a dolgokra, működési mintákra, ne pedig megítéljük azokat. Jobb és teljesebb képet kapunk magunkról, ha az ítélkezést kihagyjuk, ha nem csinálunk egy jó meg egy rossz kupacot, hiszen nem az a cél, hogy egy hatalmas jó kupac és egy pinduri rossz fölött állva megveregessük saját vállunkat, hanem hogy a lehető legvalósabb képet szerezzük meg magunkról. Célravezető tetteinket nézni, nem pedig azt, hogy szerintünk mit szándékoztunk tenni, mert a valóságban mégiscsak az történt meg, amit tettünk.
Amikor látjuk, hogy általában miket teszünk inkább, és miket kevésbé egy-egy választási helyzetben, akkor felállíthatunk egy sorrendet, amiből nyilvánvalóvá válik, mit helyezünk mi elé, mi fontosabb, és mi kevésbé fontos számunkra. Ezután elkezdhetjük keresni a miérteket. Itt is lényeges az őszinteség és az ítéletmentesség magunk felé, hogy minél torzítattlanabb legyen a kép. Ha ezzel megvagyunk, és tisztában vagyunk a működésünkkel, azzal, hogy mit és miért teszünk általában, ha megvan a belső értékrendünk, akkor jöhet az a kérdés, hogy ez kedvünkre van-e. Felírhatunk egy általunk kívánatosnak tartott sorrendet, és összevethetjük azzal, ami valójában van, amit tapasztalunk, így meglátjuk, min érdemes változtatni. Mielőtt azonban elkezdenénk megszerelni magunkat, nagyon fontos, hogy ne elítéljük magunkat a jelen helyzetért, hanem fogadjuk el azt úgy, ahogyan van. Az elfogadás nyitja meg ugyanis a változás kapuját. De az első lépés az önismeret. Útra fel!