A boldogság útja
Húsvét ünnepe mindenkinek más és más jelentéssel bír. Egyeseknek hosszú hétvége, másoknak rokonlátogatás, megint másoknak népszokás vagy a vallásuk része. Amíg azonban valami külső dolognak tartjuk, addig maximum piros tojásokra lelhetünk, de a valódi kincsek felett átsiklunk.
Mert minden ünnep tele van kincsekkel, csak megfelelően és a jó helyen kell keresni ezeket, hogy rájuk bukkanjunk. Szerencsére, ahogyan a jó történetekben lenni szokott, a kincsekhez van térkép is, méghozzá rejtvényekkel teli.
Ezt a térképet az adott ünnep szimbólumai adják, és a vezetésükkel nem valami trópusi sziget felé kell venni az irányt, és nem is városi, templomok közt szaladgálós kalandtúrára kell indulni, hanem belső barlangunkba, lelki mélységeinkbe kell alászállni.
Merre vezet minket a húsvéti ünnep kincses térképe? Mik vannak rárajzolva? A legfeltűnőbbek a halál és a feltámadás képei, de ne feledkezzünk meg a virágvasárnapról se. Virágvasárnapon a nép egy olyan szabadítót várt, aki személyesen értük van, olyat, aki az anyagi jólétet hozza el. Ez bennünk is megvan, várjuk, hogy minden a mi kedvünk szerint legyen, hogy az történjen, ami szerintünk helyes. A világ azonban a legtöbbször nem a mi kényünk-kedvünk szerint működik, és ilyenkor finoman szólva nem vagyunk elégedettek. Ez pedig boldogtalansághoz vezet.
A boldogság útja nem a gyomrunk és a zsebeink megtömésének útja. Amikor kapni akarunk, akkor hiány van belül, és az nem boldogít. Ami boldogít a bőség, de bőség csak egy dologból lehet bennünk, a szeretetből. Ahhoz nem kell semmit kívülről szereznünk, hogy bennünk legyen, azt bármikor saját döntésből fakadóan adhatjuk, az nem függ semmi mástól, csak tőlünk, és nem veheti el senki, de odaadhatjuk mindenkinek, és ha adjuk, csak több lesz belőle. A mesebeli bőségszaru, amely valóságosan létezik bennünk. Amikor szeretünk, akkor van igazi bőség, akkor lehetünk igazán boldogok. Persze ez ijesztő lehet, hiszen ott a kereszt képe előttünk, ami a halálról szól, és látjuk, hogy a szeretet útja oda vezet. Húsvét azonban nem ér véget pénteken. Eljön a vasárnap, a feltámadás. És bennünk is eljön. Mert mindig, amikor keresztre feszül bennünk az a részünk, amelyik kapni akar, amelyik hiánytudatban van, amelyik boldogtalan, lehetőség van, hogy feltámadjon az adó, az áradó, a szerető részünk, amelyik boldog.